Tisztelt Látogató!
A honlapunkon szerzett ismeretei alapján Ön kiválaszthatja a habitusának és kommunikációs készségeinek megfelelő vezetési módszereket és stílusokat, racionalizálhatja vezetői tevékenységét. Tudatosabbá teheti a szervezettervezési és szervezetfejlesztési munkáját, megalapozottabbá teheti a döntési folyamatokat, sikeresebben oldhatja meg a konfliktushelyzeteket. Vállalatánál következetesebb ellenőrzési rendszert valósíthat meg.
A vezetés mint a munkamegosztás során elkülönült tevékenység fejlődése a változásokhoz kötődik. Miután betekintést nyertünk a vezetés lényegi összefüggéseibe, ismereteink mélyebb bővítése céljából érdemes áttekinteni a vezetési koncepciók változásainak korszakait.
Az új igények, új lehetőségek, új technika, új értékrendek, új kultúra megjelenése és kifejlődése mindenkor igényelte a vezetés elméletének továbbfejlesztését, új módszereinek kidolgozását, alkalmazását.
A csoportosan végzett közös munka eredménye igazán akkor jelentkezik, ha az egyéni tevékenységek a közös cél érdekében összehangoltak.
A munkamegosztás kialakulása során ezért az együtt dolgozó, tevékeny-kedő emberek között létrejött az a feladatkör, hogy egyesek meghatározták a tennivalókat a többiek számára, majd rábírták őket ezek végrehajtására.
Ez a feladatmeghatározó, munka-összehangoló tevékenység lett a vezetés. E fogalom a legősibb cselekvések befolyásolása óta fennmaradt, és az emberi tevékenységek bonyolulttá válása során tartalma egyre gazdagodott.
A vezetők munkája sajátos feszültséget igényelt, és meghatározott személyes adottságokat követelt meg.
Mivel a vezetési tevékenység minősége jelentősen befolyásolja a közösen végzett munka hatékonyságát, már az ókor óta különböző tanácsokat, mód-szereket, szabályokat fogalmaztak meg a vezetők számára a vezetési színvonal emelése érdekében.